ADÓSZÁMUNK: 1889 4051 - 1 - 18

forrás: nyugat.hu

2015.06.15.

A LEO Karatte Do SE három versenyzője három arany- és egy ezüstérmet szerzett.
A hétvégén a szardíniai Cagliariban rendezték meg a 8. Memorial Caduti Di Nassirya elnevezésű nyílt karateversenyt, melyen 14 ország versenyzői indultak. Vas megyét a szombathelyi LEO Karate Do SE képviselte három fővel, akik összesen három arany- és egy ezüstéremmel zártak.

A felnőtt női Kata (formagyakorlat) versenyszámban Gál Enikő és Németh Zsuzsanna indult. A 12 fős mezőnyben pontozásos szabályrendszerben mindketten bejutottak a legjobb négy közé, ahol a döntőt Enikő nyerte, míg Zsuzsanna megszerezte a második helyet.

nyugat20150615
Gál Enikő, Gál Róbert és Németh Zsuzsanna fotó: Nyugat.hu

A Kumite (küzdelem) súlycsoportot bontás nélkül rendezték meg, így szintén egy kategóriába kerültek a lányok. A küzdelem Enikőnek nem jött ki jól, az első meccsén „bemérkőző” volt. Itt egy ponttal kikapott ellenfelétől, és így már nem folytathatta a küzdelmeket. Zsuzsanna az első meccsét kissé nehezen, de a következőket egyre könnyebben hozta, s így méltán állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A harminc év feletti korosztályban Kata (formagyakorlat) versenyszámban elindult Gál Róbert, az egyesület edzője is. Nyolc fős mezőnyben remek teljesítményt nyújtva az első helyet szerezte meg.