ADÓSZÁMUNK: 1889 4051 - 1 - 18

Forrás: Vaol.hu

London - Az elmúlt hétvégén rendezték meg Londonban, a TKF Nationals elnevezésű nyílt nemzetközi karateversenyt. A vasi és a magyar színeket a szombathelyi Leo Karate-do SE képviselte öt fővel - és szép eredményekkel.

Kata (formagyakorlat) versenyszámmal kezdődött a viadal. A 8-11 éves korosztály versenyében Takács Klaudia és Dávid Boglárka indult. Mind a két lány egészen az elődöntőig menetelt. A 12-13 éves fiúknál Takács Róbert ezüstérmet szerzett. A 14-15 éves lányok mezőnyében Kajdacsy Viktória három ellenfelét maga mögé utasítva állhatott fel a dobogó második fokára. A 18 évnél idősebb lányok között Gál Enikő nem talált legyőzőre, biztosan szerzet bajnoki címet.

Aztán a kumite (küzdelem) versenyszámok következtek. A 14-15 éves lányok között Kajdacsy Viktória a fináléig menetelt, ahol azonban bolgár ellenfele szoros meccsen legyőzte, így be kellett érnie az ezüstéremmel. A +18-as mezőnyben Gál Enikő megszerezte második aranyérmét szereznie. Sőt, Enikő nevezett csapatkumite (csapatküzdelem) versenyszámban is, ahol angol társával kiegészülve képviselte Magyarországot. A lányok remekül szerepeltek, elsőként zártak.

Nem csoda, hogy Gál Róbert vezetőedző meg volt elégedve tanítványai teljesítményével.