ADÓSZÁMUNK: 1889 4051 - 1 - 18

Forrás: Nyugat.hu

Szeretnék, hogy az éjszakai élet helyett a sport kerüljön előtérbe a fiataloknál.

Rengeteg ember gyűlt össze vasárnap délután a szombathelyi Csónakázó-tó fitnesz parkjában, ahol több küzdősport egyesület tartott nyílt edzést. Az összefogás célja a kábítószer elleni harc volt, amihez segítségül hívták a rendőrséget is, akik az edzés előtt előadásokat tartottak az érdeklődőknek.

"„A célunk az volt, hogy megmozgassuk a szombathelyi fiatalokat, és az éjszakai élet helyett a sport kerüljön előtérbe”" - mondta el a főszervező, Horváth Győző. A létszámmal elégedettek lehetnek, mint mondja, a semminél minden jobb, de ha már csak ötven embert sikerül megmozgatniuk, már tettek valamit az ügyért.

A rendezvényen a ZR Team, a Leo Karate-do SE, a Haladás Box szakosztály, Krav Maga SC Sopron, és a Sukothai Team is képviseltette magát.

A tervek szerint az eseményt minden évben megrendezik majd, és remélik, hogy évről évre nagyobb lesz a sikere.