ADÓSZÁMUNK: 1889 4051 - 1 - 18

Válasszon nyelvet

Higaonna sensei hosszú idon keresztül komolyan és lelkesen végezte feladatait. Ryu Ryuko mesterre nagy hatással volt Higaonna sensei magatartása. Végül is Ryu Ryuko mester megelégedettséggel fogadta magántanítványának Higaonna sensei-t. Miután Ryu Ryuko mester tanítványának fogadta, Higaonna sensei segített mesterének a napi bambuszkereskedoi tevékenységének elvégzésében. Az edzés sötétedés után kezdodött a Sanchin kata gyakorlásával. Ezután a tanulónak az Unsoku-ho-t (lépések sorozata) kellett gyakorolnia. Eközben nehéz Nigiri-game-eket (nehéz kerámia korsó) emelgettek a peremüknél fogva. Ez a gyakorlat erosítette a tanuló fogását, miközben fejlesztette a megfelelo lépéseket. Az edzés a Muchi-ishi-ket (természetes kövek) használó gyakorlatokkal folytatódott, majd a Makiwara (ütooszlop) edzés következett, ahol könyökkel, ököllel, kéz éllel, és tensho-val (tenyér) ütötték a Makiwara-t. Az edzésben szerepelt az Uki-nak nevezett nagy bambuszkosár is. Két ember mászott bele a kosárba, és ott kellett gyakorolniuk a közelharcot és fojtási technikákat. Higaonna sensei-t elbuvölték az eszközök és felszerelések, amelyeket eloször használt a mester dojojában. Minden újonnan tanult technika még jobban növelte érdeklodését a karate iránt. A kemény edzések, megterhelések eredményeként Higaonna sensei lába, keze és könyöke állandóan duzzadt volt az erofeszítéstol. De csak ezek a kemény edzések tették képessé Higaonna sensei-t, hogy izmait edzett acél keménységuvé fejlessze. 13 év kemény edzés után Higaonna sensei lett Ryu Ryuko mester legügyesebb tanítványa.

Miyagi Chojun, mint Higaonna sensei tanítványa

Miután visszatért Kínából, Higaonna sensei minden idejét és energiáját a Sanchin kata tanulásának és gyakorlásának szentelte. Elméja annyira el volt foglalva a Sanchin katával, hogy néha még az étkezésrol is elfelejtkezett. Ebben az idoben egy fiatal fiú lett Higaonna sensei magántanítványa. A fiú neve Miyagi Chojun volt, aki késobb a Goju-Ryu megalapítója lett. Higaonna sensei 49, a fiatal Miyagi Chojun pedig 14 éves volt, mikor eloször találkoztak. Higaonna Kanryo sensei tanítványának az elso hat hónapban csak az "Unsoku-ho-t" (lépések alapmintái) oktatta. Az "Unsoku-ho" edzés után Higaonna sensei a Sanchin katát gyakoroltatta tanítványaival - a gyakorlat magában foglalta a légzés kontrollt és az izmok fejlesztését is - három-négy éven keresztül. Higaonna sensei edzései olyan kemények voltak, hogy a tanítványok válla vérzett, miközben látásuk elhomályosult, csípojük és lábuk az összeomlás szélén volt. Edzés után néhány tanítványnak vér volt a vizeletében. A tanítványok nem kezdhették el újabb kata gyakorlását, amíg nem voltak mesterei a megfelelo légzésnek és állóképességük nem fejlodött elegendoen magas fokra. Sok tanítvány érkezett Higaonna sensei-hez, de mivel az edzések kemények és szigorúak voltak, kevesen maradtak vele hosszú ideig. A fiatal Miyagi Chojun egyike volt azon keveseknek, akik Higaonna sensei-nél maradtak és végigcsinálták az edzéseket. Higaonna Kanyro sensei, a tanítványával, Miyagi Chijun sensei-el együtt egész életüket a Naha-te fejlodésének és elorehaladásának szentelték. 1916 elején Higaonna sensei megbetegedett. Miyagi Chojun sensei elvitte mesterét otthonába, gondját viselte és huségesen ápolta. De Higaonna sensei 1916 októberében eltávozott közülünk. Így a Naha-te muvészete Higaonna sensei kezébol átkerült tanítványa, Miyagi Chojun sensei kezébe.

A Goju Ryu kezdetei és fejlodése

Miyagi Chojun sensei

Miyagi Chojun sensei 1888. április 25-én született Naha-ban. Miyagi sensei családja a nemesi osztályhoz tartozott. A Miyagi család orvosságok behozatalával foglalkozott Kínából (két kereskedohajójuk volt) ellátva mind a kormányt, mind az egyéni kereskedoket. A család egyike volt a leggazdagabbaknak Naha-ban. Miyagi sensei apját Miyagi Chosho-nak hívták. O volt a Miyagi családban a harmadik fiú. Amikor Miyagi Chojun sensei 5 éves lett, a család örököse meghalt. Így Miyagi Chojun sensei-t örökbe fogadta a család örökösként, így lett o elso fia az apjának. Mikor Miyagi sensei 11 éves volt, az anyja elvitte egy karate mesterhez, akit Aragaki Ryuko-nak hívtak. (Aragaki Ryuko sensei a nagyapja Aragaki Shuichi-nek, aki ma az International Okinawa Goju Ryu Karate-do Federation tanácsadója). A Meiji restauráció és a kínai-japán háború alatt átélt nehéz és viharos évek meggyozték Miyagi sensei anyját arról, hogy egy férfinek szellemileg és fizikailag egyaránt erosnek kell lennie azért, hogy szembenézzen a világgal, mint a család feje. Aragaki Ryuko sensei dojo-jában, Miyagi sensei foként Makiwara-t, chishi-t és nigira-game-t használt edzés közben, melyek az izmok erosítésére és fejlesztésére szolgáltak. Aragaki sensei bemutatta fiatal tanítványát, Miyagi sensei-t, barátjának, Higaonna Kanryo sensei-nek, mikor Miyagi sensei 14 éves volt. Mivel hírneve elterjedt Naha-ban, sokan jöttek Higaonna sensei-hez azt remélve, hogy tanítványává válnak. De Higaonna sensei senkit nem tartott meg tanítványként, hacsak nem úgy gondolta, hogy az egyénnek olyan személyisége van, mely képes a karate komoly tanulása által megkövetelt fegyelemre. Miután valakit elfogadott tanítványaként, Higaonna sensei tanulmányozta viselkedését, míg meg nem gyozodött arról, hogy a tanítvány komolyan gondolta a karate tanulását. A fiatal Miyagi sensei minden feladatát- háztakarítás, kertgyomlálás, favágás és vizesvödrök hordása - nagy lelkesedéssel végezte. Mikor fiatal volt, Miyagi sensei gyakran segített a házimunkában. Higaonna sensei végül elfogadta Miyagi sensei-t személyes tanítványaként és elkezdte tanítani ot muvészetére, a Naha-te-re. Ebben az idoben Miyagi sensei még nem volt biztos benne, hogy egész életében szeretné folytatni a karate gyakorlását, de már minden másnál jobban szerette a karatét.

Miyagi Chojun mester edzése

Higaonna Kanryo sensei a tanítványait olyan keményen és szigorúan edzette, hogy még Miyagi Chojun sensei is többször gondolt az edzés abbahagyására. De mikorra Miyagi sensei elkezdte a középiskolát, rájött, hogy sokkal jobban szüksége van a karate muvészetére, mint valaha. Miyagi sensei-nek az edzés nem korlátozódott a dojo-ra. Minden nap futott az iskolába és onnan vissza, hogy erosítse lábait. Néha Miyagi sensei lement a kikötobe edzeni. Ott selyemövének (obi) egyik végét egy szálfához, másik végét a nyakához kötözte. Ekkor, ál1ó pozícióban hajolgatott elore és vissza a szálfát használva súlyként, így edzette csípojét, derekát és lábait. A tengerparton Miyagi sensei kövek emelgetésével gyakorlatozott - némelyikük majdnem 100 kg volt - hogy erosítse markát, kezeit és csípojét. Ha egy ko túl nehéz volt, akkor mindennap visszatért ugyanahhoz a kohöz, míg végül sikeresen felemelte. Miyagi sensei mindezeket önállóan csinálta, iskola után, mielott este Higaonna sensei dojo-jába ment. Az extra gyakorlatok ellenére, melyeket Miyagi sensei végzett, még mindig úgy találta, hogy Higaonna sensei edzései szigorúak és rendkívüli módon igénybe veszik. A Sanchin kata gyakorlása közben az izmok Higaonna sensei által elvárt mértéku feszítése olyan nehéz volt, hogy Miyagi sensei néha elájult a gyakor1at közben. Miután esti munkája véget ért, Miyagi sensei olyan kimerült volt, hogy alig találta meg az utat hazafelé. Rendkívüli módon kifáradva, lábait egymás után kézzel emelte fel, hogy fel tudjon menni a lépcson a szobájába. Néha nem volt ereje, hogy felmenjen a lépcson és az eloszobában aludt reggelig. Annak ellenére, hogy az edzés durva volt, Miyagi sensei nagymértéku szenvedélyt és lelkesedést táplált a karate iránt. Eros akaratú férfi volt. Az iskolában Miyagi sensei jó tanuló volt. Higaonna sensei tanulmányozta Miyagi sensei jellemét és meg volt gyozodve arról, hogy Miyagi sensei az ember, akinek átadhatja Ryu Ryuko mestertol tanult muvészetét. Higaonna sensei különleges utasításokat adott Miyagi sensei-nek a kata gyakor1ásában. Higaonna sensei ésMiyagi sensei, mint mester és tanítványa, együtt szentelték életüket a Naha-te tanulásának, gyakor1ásának és tökéletesítésének. Miyagi sensei körülbelül 13 évet edzett Higaonna sensei-el. Ez nagyjából azonos idotartam volt, mint amelyet Higaonna sensei töltött mesterével, Ryu Ryuko-val, Kínában. Higaonna Kanryo sensei 1916 októberében halt mg, 63 éves korában. Abban az évben, mikor Higaonna sensei meghalt, Miyagi sensei elutazott Kínába. Foochow városában, Fukien tartományban, Miyagi sensei megpróbálta megtalálni azt a helyet, ahol Ryu Ryuko mesternek volt a dojo-ja és ahol Higaonna sensei 13 éven keresztül edzett. Végül Miyagi sensei megtalálta a telket, ahol a dojo volt egyszer, és ahol Higaonna sensei élt régen. Mindössze a külso fal maradt meg, a dojo vagy Ryu Ryuko mester házának bármely nyoma nélkül. Miyagi sensei véletlenül találkozott egy öregemberrel, aki Ryu Ryuko mester tanítványa volt. Az öregember elmondta, hogy a forradalmi harcok alatt a legtöbb harcmuvész elmenekült Szingapúrba vagy Malajziába, hogy megszabaduljanak az üldözéstol. Még a forradalmi harcok véget érte után sem tértek vissza, vagy ha visszatértek, akkor titokban folytatták tevékenységüket. Miyagi sensei tartott egy bemutatót képességeirol, amely nagy hatással volt az öregemberre.

Miután Miyagi sensei visszatért Kínából, idejét a “Rokkishu” kata tanulmányozásával töltötte. Miyagi sensei ezen a katán alapulva alkotta meg az eredeti nyitott kezes katát, a "Tensho"-t. A Tensho kata jellemzoi a lágy és egyenletes mozdulatok, a Sanchin kata kemény mozdulataival szemben. A mozdulatok lenyugözok. Noha Miyagi sensei késobb fejlesztett ki két másik katát, a “Gekisai Dai'ichi”-t és a "Gekisai Dai'ni"-t, a Tensho katát tartjuk igazi mestermuvének. Higaonna Kanryo sensei halála után Miyagi sensei a természethez és természetes környezetéhez fordult alkotó ösztönzésért. A természettel szoros kapcsolatban kezdte edzeni magát. Miyagi sensei a tengerparton gyakorolta a "kiai"-t. "Kiai"-ja olyan eros és élénk volt, hogy a hullámok morajlása felett is hallható volt. Miyagi sensei szemmozdulat gyakorlatokat is végzett. Eloször lefelé nézett a homokra a lábai körül, majd hirtelen felnézett a tenger felszínére. Ekkor felnézett a horizontra, ahol az ég és a tenger találkozott. Ezután lenézett a tenger felszínére, majd vissza a homokra a lábai körül. Miyagi sensei ezen mozdulatokat pislogás nélkül végezte. Miyagi sensei a Sanchin kata-t néha a tengerben, nyakig éro vízben, néha egy hegy tetején gyakorolta. Egyszer Kyoto-ban, Miyagi sensei a Sanchin kata-t három napon keresztül a hóban gyakorolta. Mindig megpróbálta megtanulni és gyakorolni a karate minden aspektusát a természettel szoros kapcsolatban. Ugyanekkor, Miyagi sensei megpróbált felhasználni minden alkalmat mindennapi életében és környezetében az edzésre. Például, mikor áthaladt két kofal között (két méter távolságra voltak egymástól), cikkcakkban szaladt a két fal között, nekiütközve testével a falaknak. Néha ledobta magát a kojárdára, gurult néhányat, majd talpra állt. Amikor épületben tartózkodott, soha nem ült háttal ablaknak vagy ajtónak. Mikor lefeküdt aludni, gondosan választotta ki alvási pozícióját, gondos megfontolással fejének és szívének helyére. Amíg reggel megmosta az arcát, vagy amíg sétált, vagy amíg kinyitotta és becsukta az ablakot, mindig tanulmányozta, hogyan tudna védekezni e tevékenységek közben. Nyári idoben, lefekvés elott, Miyagi sensei gyakorolta a "tsuki"-t (ütés) a kenderszálakból készölt moszkitóhálóval szemben, amely igen lágy volt. A tsuki gyakorlása után a gyertya lángját "seiken"-el (ököl) oltotta ki. Ezután lefeküdt aludni a moszkitóháló alá. Néha nem volt képes elaludni, mivel izmai merevek voltak és fájtak a napi edzéstol. Miyagi sensei megpróbálta megtanulni az edzés módszereket, melyek lerövidítik azt az idot, mely szükséges az üzenetek eljuttatásához a szemekbol az agyba, valamint az izmok megfelelo válaszához. Szintén tanulmányozta, hogyan lehet fejleszteni az öt érzéket, valamint olyan dolgokat, mint a hátánál lévo ellenfél észlelése a borön és a fejlesztett illatérzékelésen keresztül. Miyagi sensei-nek volt néhány érdekes tapasztalata, amíg el volt merülve a kata tanulásában és gyakorlásában. Az évek alatt, egyik éjjel egy férfi jelent meg álmában és a kata-ról beszélt, pontos és részletes utasításokat adott, leírva a kata lényegét. Az álom után, az éjszaka közepén Miyagi sensei kiugrott az ágyból és kiment a dojo-ba, hogy kövesse a kapott utasításokat. Ez a fajta tapasztalás többször is megtörtént vele. A fentiekben leírtunk néhány példát Miyagi sensei napi edzésébol. Miyagi Chojun sensei egész ido alatt a muvészetérol gondolkodott, szó szerint napi 24 órát szentelve a karate muvészetének.

1921-ben az akkori trónörökös, Hirohito (Japán késobbi császára) grandiózus európai körútja során megszállt az okinawai Nagagusuku Bay-ben. Egy hatalmas ceremóniát tartottak Okinawa-ban a trónörökös tiszteletére. A ceremónián a Naha-te és a Shuri-te iskoláinak legjobb harcmuvészei tartottak bemutatót a trónörökös elott. Miyagi sensei a Naha-te muvészetét mutatta be. A trónörökösre nagy hatással voltak a bemutatók és az, hogy a harcmuvészek ilyen magasan képzettek egy ilyen kis szigeten, mint Okinawa. 1925-ben, a 37 éves Miyagi sensei ismét bemutatót tartott a Naha-te muvészetébol Chichibu trónörökös elott. Miyagi sensei már ekkortájt elore látta a karate fejlodését Japánban és a világon. Úgy gondolta, hogy fontos szervezni és egységesíteni az okinawai karate világát azzal a céllal, hogy bemutassák az okinawai karatét, mint kulturális kincset, és mint az okinawai emberek örökségét, melyet a következo generációk örökölni fognak. Ezeket a gondolatokat figyelembe véve, Miyagi sensei létesített egy Karate Research Club nevu klubot a Naha-shi-beli Wakaso-cho-ban, 1926-ban. A klubot Miyagi Chojun sensei, Hanashiro Chomo sensei (a Shuri-te mestere), Motobu Choju sensei és Mabuni Kenwa sensei (a Shito Ryu alapítója) alapította. A felsorolt négy ok1ató váltakozva tanította a tanulókat. Az edzés bemelegíto gyakorlatokkal kezdodött, majd kiegészíto gyakorlatok következtek. A bemelegíto és a kiegészíto gyakorlatok segítettek a tanulóknak fizikai erejük és állóképességük fejlesztésében. Ezen gyakorlatok után a tanulók a Sanchin katát gyakorolták újra meg újra, nap, mint nap. A Sanchin kata naponként ismételt gyakorlása nemcsak a tanulók fizikai, hanem szellemi és lelki erejének fejlesztésében is segített. Az ismételt gyakorláson keresztül ezek a tanulók fokozatosan mesterévé váltak a karate tudományának és módszereinek. Az 1930-as években Miyagi sensei nagyon aktív volt a karate-do fejlesztésében és terjesztésében Japánban és világszerte.1934-ben Miyagi sensei a Butoku-kai Szövetség (Butoku-kai Association) okinawai ágazatának állandó bizottságának elnöke lett. 1934 áprilisában egy hawaii újságcég meghívta Miyagi sensei-t, hogy mutassa be és népszerusítse a karatét. 10 hónapot töltött Hawaii-on, mielott visszatért Naha-ra. 1934-ben dicséretet kapott az Oktatási Minisztériumtól a testnevelési kultúra területén végzett kiemelkedo szolgálataiért. Miyagi sensei 1936-ban tért vissza Kínába, ekkor Shanghai-ba, kínai harci muvészetek további tanulása céljából a Seibu Testnevelési Kultúra Szövetségnél (Seibu Physical Culture Association). Két hónapot töltött Kínában. 1937 májusában Miyagi sensei egy kata bemutatót tartott a Butoku-kai Szövetség (Butoku-kai Association) tornáján és ebbol az alkalomból a Szövetség dicséretben részesítette e területen végzett tanulmányaiért. Miyagi sensei egész életét a Goju Ryu Karate-do elomozdításának és a karate fejlesztésének - melyet a gyakorlatok tudományos módszereinek kidolgozásával ért el - szentelte. 1940-ben Miyagi sensei megalkotta saját katáit, a “Gekisai Dai'ichi”-t és a “Gekisai Dai'ni”-t, hogy népszerusítse a karatét és fejlessze a fiatal emberek testnevelését. Miyagi sensei megalkotott egy másik katát is, a “Tensho-t”, mely a muvészet lágyságát hangsúlyozza, a Sanchin kata keménységének ellentéteként. A “Goju-Ryu” elnevezés, melynek jelentése "A Keménység és a Lágyság Iskolája", egy nagyon találó név. Körülbelül ez volt az ido, mikorra a Goju Ryu Karate-do teljesen létrejött és megkezdodött a fejlesztése és terjesztése világszerte. Miyagi sensei valóban a Goju Ryu Karate-do megalapítója volt. Miyagi sensei nagyon büszke volt a karate okinawai muvészetére. A kezdetektol fogva felismerte, hogy a karate értékes kulturális kincse Okinawa-nak. Egész életét az okinawai karate tanulásának, fejlesztésének és továbbadásának szentelte az eljövendo nemzedékek kedvéért. Az 1940-es évek tragikusak voltak a karate történetében. A második világháború 1941-ben robbant ki. 1944-ben, a háború végnapjai közben, Miyagi sensei-nek és tanítványainak el kellett viselni az Okinawa-ért folyó harc pusztítását és az ezt követo szegénység idoszakát. Miyagi sensei elvesztette harmad szülött fiát, Jun-t, és rangidos tanítványát, Shinzato Jin'an sensei-t a harcokban. Ez nem volt megfelelo ido a karate edzésre. Miyagi sensei abbahagyta a karate tanítását ezen idoszak alatt. 1946-ban, a háború befejezését követo évben, Miyagi sensei a Testnevelés Okinawai Polgári Szövetségének (Okinawan Civil Association of Physical Education) igazgatója lett és elkezdte tanítani a karatét az Okinawai Rendor Akadémián (Police Academy of Okinawa). Ugyanebben az évben Miyagi sensei elkezdte tanítani a karatét Tsuboya-cho-beli otthonának hátsó udvarán, ahol negyed szülött fia ma is él. Miyagi An'ichi sensei, Miyazato Eiko sensei, Miyazato Ei'ichi sensei, Iba Koshin sensei és Aragaki Shu'ichi sensei voltak többek között Miyagi sensei tanítványai. A háború után az okinawai karate gyorsan elterjedt Japánban. Miyagi sensei egy rövid ideig Kansai-banStanított karatét (Japán nyugati területe). Miyagi Chojun sensei karate tudása bámulatos volt, szinte emberfeletti. Harc közben mozdulatai rendkívül gyorsak és ütései hihetetlenül erosek voltak. De ugyanakkor precíz összpontosítás mutatkozott meg e mozdulatok sebességében és erejében. Védései, földre dönto technikái (pulling down techniques) és sabaki-ja (törzs mozdulat) szintén tökéletesek voltak. Kata eloadásmódját szavakkal nem lehetett leírni. Miyagi sensei katája rendkívül muvészi volt. Az emberek a következoket mondták Miyagi sensei muvészetérol: "nem lesz senki a jövoben, aki hasonló pusztító erot fog birtokolni, mint Miyagi sensei". Okinawa-ban az emberek Miyagi sensei-t okinawai nyelven úgy hívták, hogy "Bushi Magusuku", mely jelentése "úriember harcos Miyagi". Amíg életben volt, mindenki ismerte Okinawa-ban. Ráadásul világszerte úgy ismerték, mint egyikét a legkiválóbb karate szakértoknek. Mint a karate gyakorlója, elhatároztam, hogy legjobb képességeim szerint megorzöm és átadom Miyagi sensei kiváló eredményeit és tanításait a következo generációnak. Úgy érzem, Miyagi sensei mindig velünk van lélekben, figyel ránk és irányít bennünket, amíg gyakorlunk.

A Goju Ryu elnevezés

Miyagi Chojun sensei rangidos tanítványa, Shinzato Jin-an sensei tartott egy bemutatót az Össz Japán Harci Muvészetek Tornán (All Japan Martial Arts Tournament), melyet Hirohito koronázási szertartásának megünneplésére rendeztek. A bemutató után Shinzato sensei-t megkérdezte egy kobudo (tradicionális harci muvészet) mester, hogy melyik karate iskolához tartozik. Shinzato sensei nem tudott válaszolni erre a kérdésre, mivel ebben az idoben nem volt szükséges nevet adni az egyes karate sti1usoknak. Mikor Shinzato sensei visszatért Okinawa-ba, elmondta Miyagi sensei-nek a találkozást. Miyagi sensei egy rövid ideig gondolkodott a problémán. Végül eldöntötte, hogy szükséges nevet adni harci muvészeti stílusának azzal a céllal, hogy elomozdítsa és terjessze muvészetét, valamint a más japán harcmuvészeti iskolákkal való együttmuködés érdekében. Miyagi Chojun sensei muvészetét “Goju Ryu”-nak nevezte el, mely jelentése “Kemény és Lágy” a tradicionális kínai Kung-Fu tanai nyomán. Miyagi sensei volt az elso mester a különbözo iskolák között, aki elnevezte muvészetét. Habár Miyagi sensei "Goju Ryu"-nak nevezte muvészetét, ritkán használta a nevet és ritkán tett ki "Goju Ryu" feliratú táblát a dojo-ban. 1933-ban Miyagi sensei muvészetét hivatalosan bejegyezték, mint "Goju Ryu" a Butoku-kai-nál, a Japán Harci Muvészetek Szövetségénél (Japanese Martial Arts Association).